A SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉVE

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ukrajnai menekülőket segítő tevékenysége

Egy év alatt 115 ezer Ukrajnából elmenekült embernek nyújtott segítséget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Az otthonukat elhagyni kényszerülő emberek közül több tízezren a beregsurányi segítő ponton, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai között szembesültek azzal, hogy a menekülés véget ért, immár biztonságban vannak. A másfél hónapon át tartó első menekülthullámban naponta ezerkétszázan érkeztek Beregsurányba, bár a számuk később jelentősen lecsökkent, a máltai szervezet még egy év után is 24 órás ügyeletet tart fenn a határon, és fogadja az érkezőket.

A Szeretetszolgálat Budapesten és több településen is ideiglenes szállást működtetett, ahol hosszabb-rövidebb időre megpihenhettek az úticél nélkül érkezők. Míg a máltai szervezet gondoskodott róluk, kisbabák születtek, menekülés közben szétszakadt családok találtak egymásra, betegek gyógyultak. A menedékhelyen lehetőségük nyílt átgondolni a sorsukat érintő kérdéseket, megtervezni a jövőjüket.

A tovább nem utazó családok Magyarországon maradásukhoz, és a beilleszkedésükhöz kaptak támogatást. Tízezrek részesültek a mindennapos életüket megkönnyítő adományokban, százhetven ukrán család pedig egyéves integrációs programba kapcsolódott be, hogy a későbbiekben saját keresetükből legyenek képesek eltartani magukat, miközben gyermekeik beilleszkednek a magyarországi óvodákba, iskolákba.

Egy év alatt 570 tonna segélyszállítmányt vitt Ukrajnába a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Az Ukrajnában maradó belső menekültek ellátására átszállított adományok értéke 570 millió forint. A Szeretetszolgálat segítő programjaihoz több mint 7 ezer támogató járult hozzá. Voltak napok, amikor négypercenként érkezett valamilyen felajánlás. Az adományok jellemzően a Beregszászi Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével jutottak el a szorulókhoz, de volt, amikor Ukrajna távolabbi településeire indultak adománnyal megrakott konvojok. A szállítmányokat a szükségleteknek megfelelően állította össze a Máltai Szeretetszolgálat, a kéréseknek megfelelően vitt egészségügyi eszközöket, tábori felszereléseket, illetve áramfejlesztőket a folyamatosan szállított élelmiszerek mellett.

Egy év alatt új ellátási formákat vezetett be, és a tömeges segítségnyújtás feltételeit is megteremtette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Amikor a legtöbb menekült érkezett, a Szeretetszolgálat több mint 400 embere végzett a segítő programokban valamilyen önként vállalt feladatot, nap mint nap. Az önkéntesek idővel visszatérhettek saját feladataikhoz, a menekülők ellátását pedig állami és a nemzetközi támogatás felhasználásával rendszerezett folyamattá alakították. Egy év után 90 főállású munkatárs, családsegítő, tolmács, és szociális munkás gondoskodik az ukrajnai családokról, a munka folytatásához pedig telepíthető konténerek, járművek és felszerelések állnak készenlétben. A menekülőknek nyújtott támogatások során a Máltai Szeretetszolgálat széles körben alkalmazta a humanitárius kártyát, és több újítást is bevezetett a tömegeket kiszolgáló karitatív munkában.

Menekülőknek felajánlott adományokat vesz át a beregsurányi határátkelőnél ideiglenesen működő segítő pontnál a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa 2022. február 27-én.

SZOLGÁLATI NAPLÓ

2022.02.24. – 2023.02.24.

2022.02.24.

A szolgálat első napja

Oroszország hajnalban támadást indít Ukrajna ellen. A háború hírére a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megkezdi a felkészülést a segítségnyújtásra, és megállapodik a Beregszászi Máltai Szeretetszolgálattal a kárpátaljai területre érkezők támogatásáról. A térségben leáll a bankok működése, sem átutalni, sem pénzt felvenni nem lehet, az üzletekben és a benzinkutaknál hosszú sorok állnak.

Az első menekülők elindulnak Magyarországra.

2022.02.24.

2022.02.25.

Az első befogadás

Az első ukrajnai családot befogadja és saját intézményében elhelyezi a Szeretetszolgálat.

Tarpán a Szeretetszolgálat Jelenlét házában információkkal, útbaigazítással, tárgyi adományokkal segítik a Kárpátaljáról érkező családokat.

24 órán át működő operatív csoport alakul az országos központban, külön stáb fogadja és válaszolja meg a karpataljaert@maltai.hu címre érkező felajánlásokat és kéréseket.

2022.02.25.

2022.02.26.

A hely: Beregsurány

Információs tájékoztató pontot állít a beregsurányi határátkelőnél a Szeretetszolgálat, a menekülőket fűtött sátorban várják.

Kozma Imre atya és Herczegh Anita asszony segítségnyújtásra kéri az embereket.

2022.02.26.

2022.02.27.

Segítő pont

Beregsurányban konténereket helyez el a Máltai Szeretetszolgálat, az önkormányzat épületénél segítő pontot alakítanak ki.

A Batthyány téri központba folyamatosan érkeznek a felajánlások.

2022.02.27.

2022.02.28.

Érkezés a Keletibe

Menekülőket fogadó szolgálat indul a Keleti pályaudvaron, a Záhonyból vonattal érkező családokat segítik, illetve szálláshelyekre kísérik őket.

2022.02.28.

2022.03.01.

Határ út

A Határ úti máltai logisztikai központban rendszeressé válik a segélyszállítmányok összeállítása, ezeket egyelőre a határközeli Tarpára szállítják.

2022.03.01.

2022.03.02.

Kísérlet kisteherautóval

A Máltai Szeretetszolgálat beregszászi önkéntesei adatlapot töltenek ki el a határ előtt várakozó, csak ukránul beszélő családokkal, hogy a magyar oldalon nyelvi nehézségek ne hátráltassák az ellátásukat.

A Szeretetszolgálat kísérleti adományszállítmányt küld Beregszászba, hogy kiderüljön, beengedi-e az ukrán fél a segélyszállítmányokat. Az első kisteherautó kísérője a késő esti órákban jelzi, hogy megérkeztek Beregszászra.

2022.03.02.

2022.03.03.

Játszani, mosolyogni

Megérkezik az első mozgó játszótér a beregsurányi fogadó állomásra, a munkatárak játszanak, rajzolnak a gyerekekkel, enyhítik az őket ért stresszt.

2022.03.03.

2022.03.04.

Konténerek Győrött

Győrött a vasútállomás előtti téren segítő pontot nyit a Máltai Szeretetszolgálat, a fűtött konténereket a Győri Egyházmegyei Karitásszal közösen működtetik.

Veszprémben rendkívüli közgyűlésen határoznak arról, hogy a városba érkező menekülők elhelyezésével a Máltai Szeretetszolgálat vezetésével működő lakásügynökséget bízzák meg.

2022.03.04.

2022.03.05.

Kecskemét adománya

A Beregszász magyarországi testvérvárosa, Kecskemét a Máltai Szeretetszolgálat koordinálásával gyűjtött segélyszállítmányt indít Kárpátaljára, térségben 23 kijelölt gyűjtőponton fogadják az adományokat.

2022.03.05.

2022.03.06.

Budapesti menedék

Ideiglenes szállót nyit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudán az Aegon oktatási központjában.

2022.03.06.

2022.03.07.

5 tonna

Napi öt tonnára emeli a kisteherautókkal Tarpáról Beregszászra szállított élelmiszer mennyiségét a Szeretetszolgálat.

2022.03.07.

2022.03.08.

Bejelentés a máltai raktárban

Ferenc pápa követe, Michael Czerny bíboros látogatást tesz a Keleti pályaudvaron.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Azbej Tristan a Miniszterelnökség államtitkára a Szeretetszolgálat Határ úti raktárában jelenti be, hogy a kormány 500-500 millió forintot ad a hat nagy karitatív szervezetnek az ukrán válsággal kapcsolatos feladatok ellátására, a Hungary Helps program pedig összesen 1,35 milliárd forint támogatást nyújt a Kárpátaljára érkezett százezer menekült ellátásához.

2022.03.08.

2022.03.09.

Gyűjtés országszerte

Hetvenre nő a Máltai Szeretetszolgálat adományokat fogadó gyűjtőpontjainak száma.

2022.03.09.

2022.03.10.

Az első baba

Az első, menekülés közben világra jött kisbaba ellátásához adományokkal járul hozzá a Szeretetszolgálat.

2022.03.10.

2022.03.11.

Hatvan önkéntes naponta

Hatvanra emelkedik a beregsurányi máltai segítő ponton naponta szolgálatot teljesítő máltaiak száma, a csapatokat hétfőn és csütörtökön váltják. 

2022.03.11.

2022.03.12.

Újabb menedék

Egy használaton kívüli kollégiumban új ideiglenes szálláshelyet nyit Budapesten a Szeretetszolgálat.

2022.03.12.

2022.03.14.

Újszülött a szállón

Március 14-én az éjfél előtt egy szülő asszonyt visz el a mentő a Piroska utcai ideiglenes szállásról, az asszony 15-én egészséges kislányt hoz a világra, akivel a máltai menedékhelyre térnek „haza” a kórházból. 

2022.03.14.

2022.03.15.

Kisállattal menekülők

A Máltai Szeretetszolgálat felelős állattartás programja macska- és kutyaszállító dobozokat visz Beregsurányba, hogy a háziállattal menekülő családok vasúton, buszon is tovább utazhassanak.

2022.03.15.

2022.03.16.

Bővítés

Újabb konténerekkel és sátrakkal bővül a beregsurányi máltai segítő pont.

2022.03.16.

2022.03.19.

Befogadás Miskolcon

Miskolcon 18 lakást bocsát a Szeretetszolgálat rendelkezésére egy cég, az Észak-Magyarországi Régióban ezekkel együtt 220 férőhelyet alakítanak ki a menekülők elhelyezésére.

2022.03.19.

2022.03.20.

Kivonulás a Keletiből

A Keleti pályaudvaron hatósági rendelkezésre megszűnik a menekülők fogadása.

2022.03.20.

2022.03.21.

Központosított segítő pont

Első alkalommal ad szolgálatot a BOK Sportcsarnokba áthelyezett budapesti segítő ponton a Máltai Szeretetszolgálat, a vonattal érkező menekülőket Kőbánya Alsón leszállítja katasztrófavédelem és buszokkal viszik át a csarnokba.

2022.03.21.

2022.03.22.

Napi 1200 ember

Beregsurányban napi 1200 fő körül állandósul a segítő pontra érkező menekülők száma.

2022.03.22.

2022.03.23.

Máltai flotta

Huszonnégyre emelkedik az adományok szállításába bevont máltai járművek száma.

2022.03.23.

2022.03.24.

HH konvoj máltai autókkal

Nyolc járműből álló konvojjal összesen 35 tonnányi segélyszállítmányt indít Nyugat-Ukrajnába a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Hungary Helps program támogatásával.

2022.03.24.

2022.03.29.

Közös raktár

A Karitatív Tanács Biatorbágyon nyíló raktárának működtetésére a Máltai Szeretetszolgálat kap felkérést.

2022.03.29.

2022.04.01.

Munkahelye: Beregsurány

Beregsurányban munkába áll az első olyan máltai munkatárs, aki főállásban fogadja a menekülteket, a váltásban érkező önkéntesek száma csökken.

2022.04.01.

2022.04.15.

Gyakorlat

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális intézményeiben kezdik meg szakmai gyakorlatukat a Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának Magyarországra menekült diákjai.

2022.04.15.

2022.04.28.

Ezer menekülő pihent meg

Bezár a budapesti Piroska utcai ideiglenes szálló, ahol csaknem ezer menekülőt helyeztek el százhúsz máltai segítő közreműködésével.

2022.04.28.

2022.05.06.

Felruházó adomány

480 millió forint értékű vásárlási utalványt adományoz a KIK hálózat a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül az Ukrajnából érkező menekülőknek.

2022.05.06.

2022.06.20.

A szolgálat képekben

A menekültek világnapja alkalmából fotókiállítás nyílik Pécsett, a tárlaton a Máltai Szeretetszolgálat fotoriportereinek képei is láthatóak.

2022.06.20.

2022.06.30.

Zár a kollégium

Bezár a Rimaszombati úti ideglenes befogadóhely, a használaton kívüli kollégium épületében ötszáz ukrajnai menekülő pihent meg tovább indulás előtt.

2022.06.30.

2022.07.17.

Egészségügyi adomány

A sürgősségi ellátásban használható elsősegélytáskát, gyógyászati eszközöket, és sebkötözéshez, vérzéscsillapításhoz szükséges felszerelést küld a Szeretetszolgálat Ivano-Frankivszkba.

2022.07.17.

2022.08.01.

Tábor

Ukrajnai menekült gyermekeket táboroztatása kezdődik Győrött.

2022.08.01.

2022.09.01.

Ukrán diákok máltai iskolákban

Négy ukrán menekült diák kezdi meg a tanévet a Máltai Szeretetszolgálat oktatási intézményeiben.

2022.09.01.

2022.10.25.

Pax vobiscum!

Bemutatják a Máltai Tanulmányok Pax vobiscum! A béke és a békességszerzés lehetőségéről című lapszámát, amelynek fő kérdése, hogy mit tehetnek a keresztények Ukrajna békéjéért.

2022.10.25.

2022.11.15.

Megállapodás az ENSZ-szel

Az ukrajnai menekülők támogatásáról ír alá együttműködései megállapodást Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

2022.11.15.

2022.11.20.

Fűtés a konténerben

Téliesítik a beregsurányi segítő pont infrastruktúráját, a sátrakat és a mozgó konyhát fűthető konténerek váltják.

2022.11.20.

2022.12.21.

Amire szükség van

Az áramkimaradások miatt hordozható áramfejlesztőket, ezerliteres tartályokat és a gépjárművek otthoni tankolására is alkalmas mobil üzemanyagtöltő berendezést szállít Kárpátaljára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

2022.12.21.

A SEGÍTŐ MUNKA

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat három kiemelt feladatot határozott meg az ukrajnai háború kitörését követően: segíti a Magyarországra érkező menekülőket, adományokkal hozzájárul a Kárpátalján várakozó több tízezer ember ellátásához, és támogatja a hosszabb időn át Magyarországon maradó családok beilleszkedését, integrációját.

Szolgálat a menekülők között

A karitatív szervezetek közötti munkamegosztás szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Beregsurányban alakította ki az első segítő pontját, ahol élelmiszerrel, forró teával, kávéval, elsősegéllyel, és a tovább utazáshoz szükséges információkkal várta az érkezőket. Megszervezték a tovább utazók szállítását, ideiglenes szálláson helyezték el az egy-két napig maradó családokat, szükség esetén a Tarpára kitelepült hivatalba vitték az embereket, hogy az ideglenes tartózkodáshoz szükséges papírokat elintézzék.

A segítő pont eleinte a határátkelő szomszédságában működött, de a hatóságok két nap után a beregsurányi polgármesteri hivatalnál jelölték ki az ellátás helyszínét. A teret konténerekkel és ingyenesen működő büfékocsival rendezte be a Máltai Szeretetszolgálat, az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott épületben adományokat helyeztek el. Az iskola közeli tornatermét tábori ágyakkal ideiglenes szálláshellyé alakították át, a plébánia épületében pedig irodát és a segítők elhelyezésére szolgáló szállást alakítottak ki. A terület igénybevételét mutatja, hogy az épületek elektromos hálózatát bővíteni kellett, és a főépület külső oldalára új vízvezetéket kellett kiépíteni. Tarpán egy vállalkozó által felajánlott telephelyen ideiglenes raktárat működtetett a máltai szervezet, Márokpapiban a segítő pontra érkező önkénteseket szállásolták el.

Napfelkelte február 27-én a beregsurányi határnál, az első éjszakai műszak után a Máltai Szeretetszolgálat sátránál. Miután a menekülők egész éjszaka érkeztek, a szolgálat folyamatossá vált, és a határnál egy év után is 24 órás ügyeletet tart fenn a segítő szervezet.

A beregsurányi segítő ponton a Szeretetszolgálat erre a feladatra jelentkezett dolgozói hatvan fős csapatokban váltották egymást, harmincan nappal, harmincan éjszaka fogadták az érkezőket. Az ellátásnak rövid idő alatt áttekinthető rendje alakult ki, minden érkezőt kikérdeztek és nyilvántartásba vettek. Az úti céllal érkezőket fuvart felajánló önkéntesekkel, vagy céges buszokkal tovább küldték, a bizonytalankodókat időszakosan szállásokra irányították. A családjuktól elszakadt embereknek segítettek a hozzátartozóikat megkeresni, a betegek orvosi ellátásban részesültek, a súlyosabb eseteket kórházba vitték. A nagy tömegben ügyeskedni próbáló embercsempészek, vagy a menekülőkön keresni szándékozó fuvarosok rövid idő alatt eltűntek Beregsurányból, miután a Szeretetszolgálat az első gyanús jelek utám rendőrségi ellenőrzést kért a helyszínre.

Beregsurányba átlagosan napi 1200 menekülő érkezett, többségében asszonyok és gyermekek, a 18 és 60 év közötti, hadköteles férfiak nem hagyhatták el az országot. Sokan a határon búcsúztak el a férfiaktól, a máltai segítő pontra közvetlenül az elválás után, traumatikus élmények után érkeztek a menekülők. A Máltai Szeretetszolgálat játszóbuszainak munkatársai hónapokon át ott voltak Beregsurányban, hogy a gyermekek figyelmét eltereljék.

Menekülő család indul tovább Beregsurányból. A konténerekben melegedő, orvosi rendelő, betegek elkülönítésére szolgáló helyiség és iroda is működött, szükség szerint többször is változott a funkciójuk.

Február 28-tól március 20-ig a Keleti pályaudvaron is segítő pontot működtetett a Szeretetszolgálat. A vonattal Budapestre érkező családokat fogadták, és az ideiglenesen a fővárosban maradókat gépkocsikkal szálláshelyekre vitték, vagy önkéntesek által felajánlott fuvart szerveztek nekik. A menekülők tömegei miatt a budapesti pályaudvarokon kaotikus helyzetek alakulnak ki, a Katasztrófavédelem március 20-ától kezdődően Kőbánya-Alsón leszállította a vonatról a menekülőket, és buszokkal a BOK csarnokba vitte őket. A BOK csarnokban a karitatív szervezetek 12 órás műszakokban váltották egymást, de kitelepült a MÁV nemzetközi jegypénztára és több mobilszolgáltató is.

Menekülő családnak ad felvilágosítást a Keleti Pályaudvaron a Szeretetszoláglat munkatársa. A kihelyezett segítő ponton élelmiszert, italt, kézfertőtlenítőt, recept nélkül kiváltható gyógyszert adtak a menekülőknek, lehetőség volt telefont tölteni, internetet használni, az órákon át várakozókat leültették, a gyerekekkel pedig játszottak is.

Budapest után a győri vasútállomás előtt is segítő pontot nyitott a Szeretetszolgálat, a Győri Egyházmegyei Karitásszal közösen.

Óbudán az Aegon oktatási központjában, később a XI. kerületi Rimaszombati úton egy használaton kívüli fővárosi kollégium épületében is ideiglenes szállás nyílt, hogy 3-5 éjszakára elhelyezést nyújtson a konkrét úti cél nélkül érkező menekülőknek. Hasonló, ideiglenes szálláshelyek több nagyvárosban is rendelkezésre álltak, a menekülőket Debrecenben, Miskolcon és Győrött fogadta a máltai szervezet, Tiszaroffon pedig a sérülékenyebb, beteg, nyugalomra szoruló családokat, autista gyermekekkel utazókat helyezték el.

Papírlapra írt ukrán mondatokkal kommunikálnak a menekülőkkel a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei a Piroska utcai ideiglenes szállón. Amikor nem volt tolmács, a legfontosabb információkat leírták, vagy a Google fordítóprogramjába beírva a telefon képernyőjén mutatták.

A beregsurányi segítő ponton hónapokon át folyamatos volt a média jelenlét, itt tájékozódnak a menekültekért végzett munkáról az ország vezetői, és a jelentős nemzetközi szervezetek képviselői is. A segítségnyújtás is nemzetközivé vált: francia, olasz, német és amerikai önkéntesek is részt vettek a Máltai Szeretetszolgálat munkájában. A bicskei tűzoltóság és a francai Máltai Rend önkénteseivel végzett közös szolgálat eredményeképpen újabb partnerkapcsolatokra is szert tett  Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Áprilistól főállású segítő munkások is dolgoznak a beregsurányi átkelőnél, nyárra visszaszorultak az önkéntesek, a feladatokat határozott időre szerződtetett dolgozók vették át. A menekülők csökkenő száma miatt a szolgálat kisebb létszámmal is fenntartható.

Nyár végére a BOK csarnokban ellátott menekülők száma is lecsökkent, az ellátást egy kisebb helyiségbe költöztették át, a karitatív szervezetek munkája itt már jellemzően az élelmiszerek és a higiéniai termékek osztására korlátozódott. A csarnokban 200 máltai dolgozó és önkéntes teljesített szolgálatot, 2022 őszétől 13-15 ember jelentkezik rendszeresen erre a feladatra.

Délelőtti műszak a BOK csarnokban. A segítőknek 24 óra állt rendelkezésre, hogy a menekülőknek szállást találjanak, vagy tovább utaztassák őket. Akinek nem sikerült megoldást találni, azokat a Katasztrófavédelem helyezte el kijelölt közösségi szállásokon, azután új menekülők érkeztek a csarnokba, akiket a fővárosba érkező vonatokról szállítottak ide.

Adományok Ukrajnába

Az ukrajnai belső menekültek támogatását a háború első napjától kiemelt feladatának tekintette a Szeretetszolgálat, hogy ellátási nehézségek miatt ne induljon el újabb menekülthullám. A kárpátaljai térségben régóta működő Beregszászi Máltai Szeretetszolgálattal kötött megállapodás szerint a szállítmányokkal elsősorban a beregszászi raktárba visznek utánpótlást.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti központi raktára a háború kitörését követően heti hét napon át nyitva volt, február 24-étől április 10-ig folyamatosan fogadta és továbbította az adományokat. Ebben az időszakban 179 önkéntes segítette a főállású dolgozókat. Volt olyan nap, amikor 220 raklapnyi áru érkezett, ennek tárolására ideiglenesen hatalmas sátrat emeltek az udvaron is. Április közepétől kialakult ütemterv szerint zajlott tovább az adományok kiszállítása.

Önkéntesek egységcsomagokat állítanak össze az ukrajnai menekülőknek. A Határ úti központi raktár kilenc főállású munkatársának 179 önkéntes segített az első hetekben, hogy az adományok kiszállítása folyamatos legyen.

A háború első napjaiban ellentmondó hírek érkeztek arról, beengedi-e a segélyszállítmányokat az ukrán állam. Március 2-án kísérletképpen egy kisteherautónyi szállítmányt indított Beregszászra a Szeretetszolgálat. Miután az első fuvar sikeresen megérkezett, a tarpai ideiglenes raktárból három kisteherutóval kezdték meg a beregszászi raktárkészletének feltöltését. Márciusban a beregszászi raktárépületet a hadsereg lefoglalta, a hónap végén a kárpátaljai máltai szervezet magyarországi támogatással új, nagyobb raktárat bérelt, ahol 5500 négyzetméteren, több épületben is lehetőség nyílt az árukészlet elhelyezésére. Az új helyszínre már nyergesvontatók is be tudtak állni, a szállítás átszervezése előtt azonban egy kísérleti fuvart indított a Szeretetszolgálat immár teherautóval. A 3,5 tonnánál nehezebb járművek ugyanis csak Záhonynál léphetik át a határt, és meg kellett győződni arról, nem irányítja-e át a segélyszállítmányt a hatóságok. Miután azonban az első kamion is sikeresen megérkezett, a budapesti raktárból közvetlenül indított teherautókkal zajlott tovább az adományok kiszállítása.

Az első időszakban jellemzően tartós élelmiszereket, tábori ágyakat, takarót, ruhát, tisztálkodó szereket szállítottak Beregszászra. Március 24-én a Hungary Helps program támogatásával külön adományszállító konvoj indult Budapestről, a szállítmány egy része Ivano-Frankivszkba, a helyi ukrán Máltai Segélyszolgálat raktárába érkezett. A későbbiekben Munkácsra is rendszeresen szállított adományt a Szeretetszolgálat. A Hungary Helps program adománya mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Határ úti logisztikai központjából indították útra a Jezsuita Menekültszolgálat által összeállított segélyszállítmányt és az Olimpiai Bizottság által szervezett gyűjtés eredményeképpen kapott adományokat is.

A Beregszászi Máltai Szeretetszolgálatnak továbbított segélyszállítmányt pakolnak targoncával a Határ úti raktárban. Márciusban és áprilisban a létesítmény szó szerint megtelt, az újonnan érkezett adományokat az udvaron ideiglenesen felállított sátorban helyezték el.

Év végéig 29 nyergesvontatót indított az Ukrajnában tartózkodó belső menekültek ellátásának támogatására a Határ úti raktár. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat adományokkal megrakott teherautói és furgonjai 121 alkalommal lépték át a határt. Az elsősorban tartós élelmiszerből, illetve higiéniai termékekből, kisebb tábori felszerelésekből és praktikus eszközökből álló szállítmányok többsége a beregszászi járási Máltai Szeretetszolgálathoz érkezett, néhány alkalommal azonban az ország belsejébe, a Kárpátokon túlra is vitt segélyt a magyarországi máltai szervezet.  A szállítmányokat jellemzően az Ukrajnából érkezett kéréseknek megfelelően állították össze, volt, amikor tábori konyhát és sátrat, az áramszünetek állandósulását követően pedig telepíthető és hordozható áramfejlesztőket, tartályokat és az eszközök feltöltését segítő, a gépjárművek otthoni tankolására is alkalmas mobil üzemanyagtöltő berendezést szállított Kárpátaljára a Szeretetszolgálat.

Nyugat-Ukrajnába segélyszállítmánnyal induló konvoj mellett egyeztet Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel és Azbej Tristan államtitkárral március 24-én, Budapesten.

Azért jöttek, hogy segítsenek

A háború kitörését követően példátlan társadalmi szolidaritás megnyilvánulásaival találkoztak a Szeretetszolgálat munkatársai. Az önkéntesek fogadására kialakított webes felületen fél nap után le kellett zárni a jelentkezést, miután kezelhetetlenül nagy tömeg ajánlotta fel munkáját a máltai szervezetnek, végül 185 külső segítőt hívott be rövid elbeszélgetésre és képzésre a Szeretetszolgálat, az érintettek pedig Beregsurányban, a Keleti Pályaudvaron és az AEGON vendégházban kialakított ideiglenes szálláson kapcsolódtak be a menekülők ellátásába. A későbbiekben azután újra lehetőség nyílt önkétesek bevonására, Budapesten és számos vidéki helyszínen is.

Menekülő családnak keres szálláshelyet a Máltai Szeretetszolgálat BOK csarnokba kitelepült „irodájában” a szervezet munkatársa. A csarnokban hetente három alkalommal adott 12 órás szolgálatot a máltai szervezet, az itt végzett szolgálatra 200 dolgozó és önkéntes jelentkezett.

A határátkelőnél jellemzően a Szeretetszolgálat főállású munkatársai jelentkeztek szolgálatra, a hétfőtől csütörtökig és csütörtöktől hétfőig tartó váltásokba az ország minden területéről érkeztek a szervezet dolgozói, az önkéntes szolgálat április közepéig tartott ebben a formában.

A kommunikációs munkacsoport március 13-ától kihelyezett sajtóügyeletet indított Beregsurányban. A segítő pontra érkező hazai és külföldi tudósítók, a határra látogató közszereplők, egyházi és állami vezetőket kísérése egy időben állandó feladattá vált, meg kellett szervezni, hogy a folyamatos érdeklődés ne akassza meg a menekülők ellátását.

A háború első hónapjában több mint egymillió ember tájékozódott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkájáról a szervezet facebook oldalán.

A szolgálat háttere

Amikor a segítő programokban dolgozó munkatársakon megjelentek a fáradság jelei, a Szeretetszolgálat vezetése úgy döntött, hosszú távon fenntartható, szabályozott keretek között szervezi meg az ukrajnai menekülők ellátását, amelyben csökken az egyéni áldozatvállalás, és nő a tervezhető folyamatok szerepe.

A magyar államtól és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától kapott támogatás felhasználásával létszámot bővített a Szeretetszolgálat, 13 főállású munkatárs vette át a beregsurányi segítő pont működtetését, és 77 új dolgozó  – tolmács, családsegítő – állt munkába az integrációs programba bevont családok támogatására.

A tömeges adományszállítás megkönnyítésére teherautót és targoncákat vásárolt a máltai szervezet, eszközeit telepíthető konténerekkel, nagyméretű fűthető sátrakkal és ideiglenes szálláshelyek kialakításához szükséges eszközökkel bővítette.

Az adományok nyilvántartása és nyomon követhető felhasználása rendszerszintű fejlesztéseket követelt meg. A humanitárius kártya széles körű alkalmazása célzott támogatás folyósítását tette lehetővé, folyamatos kontroll és minimális adminisztráció mellett.

Az ukrajnai menekülők ellátása miatt szükségessé vált fejlesztések és újítások a későbbiekben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindennapos működésében és karitatív tevékenységében is új lehetőségeket nyitnak.

Diszpécserpult a beregsurányi segítőponton. A határon minden érkezőt kikérdeztek, mindenkit nyilvántartásba vettek, az adatlapokat a segítségnyújtás típusai szerint csoportosították.

A Máltai Szeretetszolgálat szerepe az ukrajnai menekülők megsegítésében

A Szeretetszolgálat a Karitatív Tanács tagjaival – a tanácsot életre hívó államtitkársággal és az országos működési területű segítő szervezetekkel – kialakított együttműködés alapján végzi tevékenységét a menekülők ellátásában is. A szervezetek közötti munkamegosztás szerint Záhonynál a Református Szeretetszolgálat, Lónyánál a Vöröskereszt, Barabásnál a Katolikus Karitász, Beregsuránynál a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Tiszabecsnél a Baptista Szeretetszolgálat fogadja az érkezőket.

A menekülőkkel kapcsolatos feladatok ellátására a Karitatív Tanács minden tagjának, így a Máltai Szeretetszolgálatnak is 500 millió forintot bocsátott rendelkezésre, a Hungary Helps program pedig 1,35 milliárdos támogatást adott a tanács tagjainak, ebből 250 millió forinttal részesedett a Máltai Szeretetszolgálat.

2022. november 15-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága együttműködési megállapodást írt alá a menekültek ellátásának támogatásáról.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának vezetői egyeztetnek a világszervezet ukrajnai menekülők ellátásához nyújtott támogatásáról. A megállapodást, melynek értelmében a beregsurányi segítő ponton az ENSZ szempontjainak megfelelő biztonságos ellátást folytat a Szeretetszolgálat, illetve a főbiztosság támogatást nyújt a máltai szervezet integrációs programjához, 2022. november 15-én, Budapesten írták alá.

Akik segítettek

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak eljuttatott adományok összesített értéke 1.150 millió forint volt, több mint hatszáz cég és szervezet, valamint sokezer magánszemély nyújtott támogatást az ukrajnai menekülők megsegítéséhez.

Az adományok és a felajánlások fogadására létrehozott e-mail címre érkező leveleket külön stáb kezelte, eleinte kettő, majd négy, végül nyolc munkatárs kellett az üzenetek feldolgozásához, nyilvántartásban való rögzítéséhez és a levelek napon belüli megválaszolásához. Az első időszakban sokan szállást ajánlottak, napokon belül már 800 férőhely állt rendelkezésre, köztük panziók és egy üresen álló budapesti szálloda is.

Az online átutalással érkező összeg az első hetekben óránként egymillió forinttal nőtt, sok cég is támogatást ajánlott, az OTP Bank pedig intelligens bankjegykiadó automatáival 200 forintos gyűjtést indított a Máltai Szeretetszolgálat támogatására. Az adomanyozz.hu-oldalon az első tizenkét nap alatt 145 millió forint érkezett, 23 ezer felhasználó kereste fel az oldalt, 32 ezer munkamenetet indítottak a felületen.

A felajánlások száma egy hónap után csökkeni kezdett, a központi e-mail címre érkező levelek között egyre több lett a segítségkérő üzenet, a felajánlások azonban, ha kisebb számban is, de folyamatosan érkeztek a későbbi hónapokban is.

Ukrajnába induló segélyszállítmányokat állítanak össze a Szeretetszolgálat budapesti, Határ úti központi raktárában. A háború kitörését követő két hónapban heti hét napon át fogadták és továbbították az adományokat.

AKIK MAGYARORSZÁGON MARADNAK

A hosszabb időn át Magyarországon maradó menekültek beilleszkedésének elősegítésére több programot indított a Máltai Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet több mint százhetven ukrán családdal kötött egy évre szóló támogatási szerződést az integrációs programban, és további kétezerötszáz ukrajnai menekülőt részesített háromhavi támogatásban, hogy az életük újrakezdését megkönnyítse. Külön program indult a munkahellyel nem rendelkező menekülők elhelyezkedésének támogatására is. A beilleszkedést segítő programok részeként augusztusban százhetven menekült gyermek töltött egy-egy hetet a Máltai Szeretetszolgálat táboraiban.

Mint egy átlagos család

Az uniós forrásból megvalósuló integrációs programban résztvevő ukrán anyanyelvű családokat a Máltai Szeretetszolgálat regionális szervezetei választották ki, az első családdal 2022 márciusában kötöttek együttműködési megállapodást, december végén már 880 menekült vett részt a programban. A családokat egy évre bérbe vett lakásokban helyezték el, a gyereket koruknak megfelelően óvodába, iskolába íratták be, a szülőknek munkát kellett vállalniuk. A felnőttek és a gyermekek magyar nyelvi oktatásban részesültek, számos közösségi programban vettek részt. A családokat kísérő szociális segítők megoldást kerestek a mindennapok során felmerülő problémákra, közreműködtek az ügyintézésben, a nyelvi nehézségek áthidalásában. Az első időszakban a karitatív szervezet munkatársai még intenzíven részt vettek a családok életében, később a segítők szerepe fokozatosan csökkent.

A támogatott időszak végére a családoknak képessé kell válniuk magyarországi tartózkodásuk költségeinek előteremtésére, hogy gondoskodni tudjanak saját maguk ellátásáról, hogy a későbbiekben már ne menekültként éljenek, hanem úgy, mint egy átlagos család.

Magyar gyermekversek szövegét olvassa fel egy tolmács Debrecenben a Máltai Szeretetszolgálat integrációs programjában résztvevő ukrán édesanyának, a papírlapon a versek ukrán fordítása is látható. Az integrációs program egy éven át intenzív segítséget nyújt a családok magyarországi beilleszkedéséhez.

Kártyán adott támogatás

A pénzadományokból százmillió forintos keretösszeget különített el a Szeretetszolgálat egy háromhónapos segítő program megvalósítására. A támogatásban részesülő családok új életük kialakításához, új környezetükben való megerősödésükhöz kaphattak anyagi támogatást. Az érintettek ezen felül pénzbeli támogatást is kaptak, amit a szociális szférában új elemként megjelenő humanitárius kártyára utalt a Szeretetszolgálat. A programban 2500 személy kapott havi 30 ezer forintos támogatást, egy négytagú, kétgyermekes család így 120 ezer forintban is részesült három hónapon át. A pénzt humanitárius kártyára utalta a Szeretetszolgálat. A kártyával nem lehet készpénzt felvenni, csak az előre beállított kiadásokat fizethetik vele, ez jellemzően élelmiszerek, gyógyszerek, ruhaneműket és higiéniai termékek vásárlását teszi lehetővé, illetve a fővárosban a tömegközlekedésre is lehetett vele jegyet, bérletet venni.

Nyáron a KIK üzlethálóhat csaknem félmilliárd forintos felajánlást tett, 60 ezer darab, egyenként 8.000 forintos vásárlási utalványt adott át a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy ossza ki a Magyarországon tartózkodó ukrajnai menekülőknek. A májustól július végéig tartó akció alatt végül 51 ezer menekült kapott adománykártyát.

A humanitárius kártya a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nevére szól, és csak az előre beállított kiadásokat lehet vele kifizetni. A támogatási időszak végén a kártyákat visszagyűjtik, és másoknak adják ki. Egy év alatt 1500 menekülő kapott humanitárius kártyára utalt pénzt.

Munkához segíteni

A Szeretetszolgálat Munkaerőpiaci Szolgáltató Központja a korábbi integrációs programok  tapasztalataira építve, mégis merőben más körülmények között kezdte meg a munkát 2022 tavaszán a Magyarországra érkező ukrán menekültekkel.

A Központhoz döntően az alacsony végzettségű, sem magyarul, sem angolul nem beszélő ukrán emberek fordulnak, kis számban, de folyamatosan érkeznek a jelentkezések. A regisztrált ügyfelek túlnyomó többsége nő, zömük egyedülálló anya, általában alacsony végzettségűek (akinek érettségije van, és legalább alapszinten beszél angolul, már általában képes önállóan keres állást).

Az ukrán menekültek magyar munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez szükséges ügyintézési rendszer csak május körül, a menedékes státusszal kapcsolatos eljárások tisztázása után alakult ki. A Szeretetszolgálat segítséget nyújt az önéletrajzírásban, felkészít az interjúra, a munkavégzéshez szükséges háttér kialakításában támogatja az érintetteket, illetve meglévő munkaerőpiaci kapcsolatai révén közvetít a munkahelyek és a jelentkezők között. 2023 januárjáig 41 ukrajnai menekült regisztrált a máltai irodában, közülük tizenegy asszonyt sikerült elhelyezni, egy embert pedig részmunkaidős állásban elhelyezni.

ÍGY TÖRTÉNT

Pillanatképek a menekülőkért végzett szolgálat mindennapjaiból

EGY ÉV SZOLGÁLAT

A Magyar Máltai Szeretetszoláglat ukrajnai menekülőkért végzett munkája másfél percben összefoglalva